Steve azt is elárulta, hogy nem véletlenül adta a Bridges, azaz Hidak címet a lemeznek: "valóban úgy érzem, hogy ez az album egyfajta hidat képez a szólókarrierem és a Toto között, már csak azért is, mert Joseph Williams-szel és David Paich-csel írtam a dalok nagy részét, és olyan veterán harcostársaim is vendégeskednek a lemezen, mint Randy Goodrum és Stan Lynch, ami egyúttal azt is bizonyítja, hogy a mai napig jóban vagyok a régi barátaim többségével. Ez az anyag azzal a megközelítéssel született, hogy a Toto már nem fog kiadni több nagylemezt, így majdnem olyan lett, mint egy Toto album. Még mindig élvezzük a közös dalszerzést, alkotást és stúdiózást, és biztos vagyok benne, hogy egymás szólólemezein a továbbiakban is közreműködünk majd, de a Toto-ügy egy kicsit komplikált, én pedig ennyi idősen már nem vágyom bonyolult dolgokra."
Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Június 16-án jelenik meg a Toto alapító gitárosa, Steve Lukather kilencedik szólóalbuma, a Bridges, amelyről először a When I See You Again című dallal ismerkedhetünk meg, méghozzá rögtön egy szöveges videó formájában.
NEKED AJÁNLJUK
Figyelem! Januárban pályázhatsz
Megjelent a méh állatjóléti támogatási pályázati felhívás. Méhcsaládonként évente 30 euró támogatás igényelhető. "A kérelmeket január 27-től március 13-ig lehet benyújtani" - közölte az Agrárminisztérium. A méhészeknek...