Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Angus Young az 1973-as megalakulás óta az AC/DC tagja és el sem tudnánk őt képzelni más zenekarban. Az elmúlt közel 50 évben nem is volt több bandája a gitárosnak, az AC/DC előtt azonban egy rövid ideig egy másik projekt tagja volt, méghozzá két testvérével, George-dzsal, Malcolm-mal és Alex-szel együtt.
 

A Marcus Hook Roll Band-et 1972-ben alapította George Young egy jó barátjával, Harry Vanda-val, és hamarosan csatlakozott hozzájuk a másik három Young fiú is. Egyetlen albumuk, a Tales of Old Grand Daddy a következő évben jelent meg Ausztráliában, de később terjesztették Amerikában is, 2014-ben pedig új nemzetközi kiadást kapott. A zenekar tagjai – Angus kivételével, aki még túl fiatal volt – gyakorlatilag minden este lerészegedtek az egyhónapos stúdiózás alatt, így a pontos részletek a feledés homályába vesztek. Azt sem lehet pontosan tudni, hogy melyik részeket ki játszotta fel, mert Angus és Malcolm egyaránt rögzítettek ritmusgitártémákat és szólókat is.
 
A bandát egyik tag sem vette igazán komolyan, de arra mindenképpen jó volt, hogy Angus és Malcolm egy kis rutint és stúdiós tapasztalatot szerezzenek. Néhány ötlet később az AC/DC-nél is visszaköszönt: a Quick Reaction és a T.N.T. riffje meglehetősen hasonlít egymáshoz, a Natural Man pár részlete pedig a Live Wire-be került be.