Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Bőven volt dolguk a tűzoltóknak az elmúlt héten

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Győr-Moson-Sopron megyében az elmúlt héten hetvenegy eseményhez riasztották a hivatásos tűzoltókat.

  • Hétfőn délben kigyulladt egy kétszintes, többlakásos családi ház alsó lakrészének egyik helyisége Sopronban, a Zárányi utcában. Négy járművel tizenhárom tűzoltó vonult a helyszínre, ahol a tűzzel érintett szobában papírhulladék és egy ágy égett. A város hivatásos tűzoltói több vízsugárral gyorsan megfékezték a lángokat, majd átszellőztették az ingatlant. A tűzoltók kiérkezése előtt a tűzzel érintett szintről egy embert a rendőrök kimentettek, ám az életét a gyors segítség ellenére sem lehetett megmenteni. A felső szinten lévő másik lakásban két ember tartózkodott a tűz idején, nekik nem esett bajuk. A tűz keletkezési körülményeinek tisztázására tűzvizsgálati eljárás indult.
  • Családi ház kéménye égett kedden este Jánossomorján a Várbalogi út egyik családi házában. A csornai hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltók eltávolították a tüzelőanyagot a pincében található vegyes tüzelésű kazánból és felhívták a lakó figyelmét, hogy a fűtőberendezést és a füstelvezetőt felül kell vizsgáltatni, addig  nem használható.
  • Egy fatároló kapott lángra Sopronhorpácson, a Fő utcában szerdán délelőtt. A tároló teljesen leégett, a tűz átterjedt a mellette lévő melléképületre is. A soproni és sopronkövesdi hivatásos és a völcseji és sopronhorpácsi önkéntes tűzoltók a tüzet több vízsugárral, rövid idő alatt eloltották.
  • Személyautó ütközött kamionnal csütörtökön délben Győrben a 14-es főút és a Bácsai út kereszteződésében. A helyszínre a város hivatásos tűzoltói vonultak, akik áramtalanították a személygépkocsit. Az autó vezetőjét könnyebb sérülésekkel szállította kórházba a mentőszolgálat.
  • Egymásba futott két személyautó a 86-os főúton Mosonmagyaróvár közelében, az M1-es autópálya felhajtójánál pénteken délután. A mosonmagyaróvári hivatásos tűzoltók áramtalanították az egyik gépkocsit, a forgalom irányításában vettek részt, majd a rendőrségi helyszínelés után megszüntették a forgalmi akadályt. 
  • Árokba hajtott és az oldalára borult egy személyautó szombaton délelőtt a 82-es főúton Bakonypéterd határában, a Ravazd felé vezető szakaszon. A pannonhalmi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet és a forgalmat irányították a helyszínelés idején.  A mentők az autó mind a négy utasát kórházba szállították további vizsgálatokra.

A tűzesetek és műszaki mentések során nyolcan sérültek meg, egy ember életét vesztette.