Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

London tele van tündéri könyvesboltokkal és antikváriumokkal, de mind közül az egyik leginkább mesebelit a londoni Regent's Canal mentén találjuk.

Rendhagyó módon nem a folyó partján, hanem magán a folyón van a házszám, ugyanis egy ódon hajót kell keresnünk Camdenben. A neve Word on the Water – The London Bookbarge, azaz Szó a vízen – A londoni könyvbárka.

A Word on the Water nem csak egy felkapott pop-up könyvesbolt, immár több mint tíz éve, 2011 óta ringatózik a könyvesbolt a folyón. Lám, nem csak Magyarországon nehézkes a bürokrácia. Mielőtt állandó kikötőhelyet biztosítottak volna neki, a hivatalok kéthetente költözésre kényszerítették a könyvesbolthajót. Néhány évvel ezelőtt pedig majdnem elsüllyedt a kis uszály, miután a belsejét elöntötte a víz

A kis hajón berendezett könyvesbolt emberléptékű, színes, szabálytalan és látszólag kicsit káoszos, de mindez hozzátartozik az egész hely hangulatához. Bár maga a kis bárka az 1920-as években épült, az összbenyomás kicsit kalózos, kicsit a viktoriánus kort idéző, és vigyázzunk a fejünkre, ha a pallón átkelve bemegyünk a beltérbe nézelődni – vagy akár leülni és olvasgatni.

Kint, a szabadtéri részen is árulnak könyveket, szőnyeget leterítve a kőre; de bevehetjük magunkat a hajó gyomrába is. A hely szelleméhez igazodva nem csak új köteteket, hanem antikvár példányokat is vásárolhatunk a hajón.

A metropolisz nyüzsgéséből kiszakadva maradásra is ösztönöznek. Olvashatunk is helyben, illetve laza kultúrprogramok sorát szervezik a folyópartra felolvasóesteken kívül zenés összejöveteleket is.