Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

U21: Döntetlen a portugálokkal

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rendkívül pontos, higgadt, tudatos játékkal kezdte a gyirmóti találkozót a már biztos csoportgyőztes portugál együttes, amely két látványos góllal hamar jelentős előnybe került. A magyar csapat büntetőből szépített, akcióból azonban nem tudott számottevő helyzetet kidolgozni.

A vendégek a második félidő elején is betaláltak, de a magyarok teljesítménye a hatvanadik perc – Prosser Dániel beállítása – után javulni kezdett. A Budapest Honvéd labdarúgója két perccel a pályára lépését követően gólt szerzett, majd a 78. percben gólpasszt adott Balogh Norbertnek, ezzel jelentős érdemeket szerzett a döntetlen elérésében.

Mivel Izrael csapata 4-0-ra legyőzte Görögországot, a magyarok viszont csak egy pontot szereztek, eldőlt, hogy a német Michael Boris szövetségi edző együttese lemarad a második helyről, vagyis nem jut tovább a selejtezősorozatból, amelyet hétfőn Görögország vendégeként zár.

Eredmény:

Eb-selejtező, 4. csoport:

Magyarország-Portugália 3-3 (1-2)

Gyirmót, v.: Kevin Clancy (skót)

gólszerzők: Nagy D. (28., 11-esből), Prosser (62.), Balogh N. (78.), illetve Jota (10.), Carvalho (13.), Podence (48.)

A csoport állása: 1. Portugália 23 pont, 2. Izrael 18, 3. Albánia 12, 4. Magyarország 12, 5. Görögország 10, 6. Liechtenstein 0

Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmények rangsorolnak.

(MTI)