Kezdőlap KÉK HÍREK

Úgy vezetett, hogy egy nő fennakadt a kocsi orrán

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 éves férfi ellen, aki úgy hajtott autójával, hogy a sértett a motorháztetőn kapaszkodott.

 A vádirat szerint a 30 éves férfi 2024 júniusában barátaival autózott Sopronban, a járművet ő vezette. A késő esti órákban az autóval egy autós étteremhez állt be, hogy rendeljenek. Itt a terhelt felháborodott azon, hogy a 36 éves sértett férfi gyalogosan, a várakozó járműveket kikerülve ment az étterem ablakához, hogy rendeljen magának.

 Kiszállt a kocsiból, ököllel többször is megütötte a sértettet, és amikor a másik a földre került, meg is rúgta. Ezután visszaült autójába és el akart indulni. Időközben azonban a helyszínre ért a sértett párja is, aki a jármű elé állt, hogy az ne tudjon elhajtani.

 A vádlott nem foglalkozott az előtte álló nővel, úgy indult el a járművel, hogy egy parkoló gépkocsi oldalának is nekiment, majd a jármű elejével nekiütközött az előtte álló hölgynek. A sértett, hogy a komolyabb sérülést elkerülje inkább felfeküdt a motorháztetőre és az ablaktörlőbe kapaszkodott. A terheltet ez sem érdekelte, továbbhaladt a járművel, kihajtott az útra és itt tett meg kb. száz métert, mielőtt egy kereszteződésben jobbra fordult volna. A sértett hölgy eközben végig az ablaktörlőbe kapaszkodott. Végül a bekanyarodást követően a vádlott megállt, így a sértett le tudott szállni a motorháztetőről.

 Az ügyészég a férfi ellen garázdaság és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel akár négy és fél év szabadságvesztés büntetés is kiszabható. Az ügyészség indítványozta azt is, hogy a vádlottat a bíróság tiltsa el a közúti járművek vezetésétől.

Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni –  tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség. A kamerafelvételen látható, ahogy a vádlott közlekedik a járművel, miközben a sértett kapaszkodik a motorháztetőn:

https://ugyeszseg.hu/nem-foglalkozott-vele-hogy-a-motorhazteton-kapaszkodik-a-sertett/

(Fotó: ügyészség)