Kezdőlap KÉK HÍREK

Újabb ittas sofőr fogtak el

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A soproni rendőrök egy 17 éves fertőrákosi sofőrrel, a csornai hatóséág pedig egyy ittasan árokba hajtóval szemben intézkedtek hétfőn és kedden. 

Fertőrákoson, egy helyi fiatal személygépkocsival közlekedett. Az előtte haladó, és balra kanyarodási szándéka miatt – az irányjelzést használó – lassító 66 éves sofőr által vezetett gépjármű mögött a 17 éves sofőr nem tartott megfelelő követési távolságot. Hogy elkerülje az ütközést autója kormányát jobbra rántotta. A manővere során azonban a gépkocsival neki ütközött az útpadkán betonlábon álló, fából készült tartóoszlopnak. A becsapódás hatására az oszlop eltörött és rádőlt a vétlen személygépkocsira. A baleset során személyi sérülés nem történt.

 

Egy 34 éves budapesti férfi pedig a 8422-es számú mellékúton közlekedett autójával hétfőn. Haladása során a főútvonal útkereszteződéshez érve a sofőr az „Állj! Elsőbbségadás Kötelező” közúti jelzőtábla utasítását figyelmen kívül hagyta. Megállás nélkül a főútvonal úttestén keresztbe áthaladt, és a szemközti vízelvezető árokba csapódott. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A helyszínen intézkedő rendőrök megállapították, hogy a balesetet okozó férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, továbbá az alkoholteszter ittaságot jelzett.

Az intézkedés során az elfogott, és a helyi rendőrkapitányságra előállított járművezetőről az is kiderült, hogy vele szemben a Győri Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki, mivel a korábban rá kiszabott pénzbírságot nem fizette be.

Az eset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

(Fotó, forrás: police.hu)