Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Sport

Utolsó pillanatban vesztettek

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyszerű játékkal kezdett a Tatai AC, a védekezés stabil volt, és elöl is rendre betaláltak a fekete-fehérek. A szünetben 13-12-re vezetett a TAC, annak ellenére, hogy az egyik alapember, Szám Ferenc már a találkozó elején megsérült. A második harminc percben is jól pörgött a hazai csapat, öt, majd három góllal vezetett ellenfele ellen. A Balatonfüred II. ekkor védekezést váltott, és előbb utolérték, majd lehajrázták a hazai csapatot. NBI/B, 22. forduló: Tatai AC  – Balatonfüred II. 24-28 (13-12)

Legjobb tatai góldobók: Kanyó Bence 7, Schneider Patrik 5, Basky Szabolcs 4