Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezzel az online felülettel bővíti szolgáltatásait a Magyar Közút. Az országos közúthálózatba tartozó utakról mostantól bárki könnyedén pontos információkat érhet el az adott út üzemeltetőjére, nevére, számára vonatkozóan. 

A portál segítségével a közlekedők könnyedén meghatározhatják egy adott pont helyadatait, mely támogatást nyújt például a közútkezelői kérelmek pontosabb előkészítéséhez is.

31 ezer kilométernyi szakasz

Ennyit kezel a társaság.  A most megjelenő Útszámkereső felület elsődleges célja, hogy az országos, állami tulajdonban és üzemeltetésben lévő közúthálózatról tájékoztassa a látogatókat. 

Az új portállal párhuzamosan a már korábban létrehozott KIRA (Közlekedési Információs Rendszer és Adatbázis) továbbra is elérhető, viszont helyazonosításra célszerűbb lesz az Útszámkeresőt használni.

Az új felületen az úthálózat bármely pontja ötféleképpen kereshető, illetve kattintással is azonosítható. A jobb oldalon megjelenő adatok az országos közúthálózat minden pontját többféle módon azonosítják, mely adatok egy gombnyomással másolhatók, megoszthatók, az adott térképi nézet pedig képként lementhető. 

A felület mobileszközön megfelelő beállítások mellett mutatja az aktuális pozíciót is. 

Megfelelő ráközelítéssel a dinamikus helymeghatározás is használható, mely során a térképen egy úton végighaladva folyamatosan mutatja a felület az aktuális helyzetet, alapadatokat és közelítő értékű szelvényszámot is.