Kezdőlap KÉK HÍREK

Veszekedtek, majd szúrt!

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A soproni rendőrök a helyszínen elfogták, majd őrizetbevették a 44 éves késelőt.

Sopronban történt késelésről érkezett bejelentés arendőrségre. A helyszínen a rendőrök elfogtak egy 44 éves helybéli lakost, akia bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható volt. A szemtanúkelmondása alapján a feltételezett elkövető barátnője, két ismerőse társaságábanérkezett közös otthonukhoz, amikor szóváltásba keveredett a férfi, a nő egyikkísérőjével az utcán. A hangos veszekedést követően a féltékeny élettárs bementa lakásba, majd amikor újra megjelent az ajtóban, egy nála lévő késselcsípőtájékon szúrta vitapartnerét. A megszúrt férfit a mentők súlyossérülésekkel vitték kórházba.

A rendőrök elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron MegyeiRendőr-főkapitányságra előállították a 44 éves soproni lakost, ahol a nyomozók– őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés bűntettkísérletének elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őt.