Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Szijártó Ernő

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A győri születésű fotóművész Szijártó Ernő, akinek három képe került be mint „örökös darab” a Magyar Fotográfiai Múzeumba.

Győr, 1945. január 6. – MAFOSZ ezüstdiplomával díjazott magyar fotóművész.

A gimnáziumi érettségit követően nyomdásznak tanult és mint betűszedő, korrektor és könyvtervező dolgozott 39 éven keresztül a szakmában. 1978-ban Győr-Moson-Sopron megye legnagyobb példányszámú lapjánál a Kisalföld napilapnál szervezett Újságíró Stúdión két éven keresztül folytatta tanulmányait.

Sorkatonai szolgálata alatt – 1967-ben – egy két hónapos képzés keretein belül ismerkedett meg a meg a fényképezés technikai alapjaival. Sorkatonai szolgálatának letöltése után vásárolt egy tükörreflexes fényképezőgépet, hogy saját ötleteit valósítsa meg. 1970-ben lépett be a Győri Fotóklubba, ahol rengeteg tapasztalt fotóművésztől tanulhatott. Leginkább az emberábrázolás témái jellemzőek munkáira. 1971. óta rendszeresen jelennek meg képei külföldi és magyarországi kiállításokon egyaránt, illetve nyomdai munkák és könyvek illusztrációjaként. Három képe került be mint „örökös darab” a Magyar Fotográfiai Múzeumba.