Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Világklasszis kosaras érkezik Győrbe

Cikkünk frissítése óta eltelt 6 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Világklasszis kosarassal erősített a CMB Cargo UNI Győr női csapata: Danielle Robinson személyében egy Euroliga és Universiade-győztes irányítót szerződtetett a Rába-parti alakulat.

Forrás: kezdo5.hu

A közelmúltban a korábbi válogatott, s a Győr eddigi egyetlen bajnoki aranyérmében jelentős szerepet játszó Nagy-Bujdosó Nóra visszatérését jelentették be – ő majd előző klubjával, a Cegléddel fennálló vitás kérdések rendezése után léphet pályára győri színekben -, ma pedig a 28 éves, 175 centi magas Danielle Robinson szerződtetését.

Robinson 2009-ben tagja volt az Universiadét nyerő amerikai válogatottnak, 2015-ben pedig az Euroligát nyerő cseh USK Praha csapatának volt vezéregyénisége, a fináléban 24 pontot – ebből 18-at a második félidőben – vágott a Jekatyerinburgnak.

Robinson szerződtetésével kapcsolatban Fűzy András, a győri klub társadalmi elnöke a klub honlapján kifejtette: az elmúlt hetek, hónapok eredményei azt mutatták, hogy a csapatnak szüksége van egy olyan játékosra, aki képes összefogni a tásaságot és fazont ad az együttes játékának. Hozzátette:.  …volt még a keretben egy Európán kívüli helyünk. Már decemberben elkezdtük nézni a játékospiacot, több jelöltünk is volt, végül Robinsonra esett a választásunk, hiszen rutinos kosaras, eddigi pályafutása során komoly sikereket ért el, elég csak a három évvel ezelőtti Euroliga-sikerre gondolni, de emellett Universiadét nyert az amerikai válogatottal, háromszor is bekerült a WNBA All Star-csapatába, az amerikai női profibajnokságban az egyik évben ő adta a legtöbb asszisztot. A legutóbbi szezonban a Phoenix Mercury csapatának elsőszámú irányítója volt, olyan társakat szolgált ki, mint a világ egyik legjobbja, Diana Taurasi vagy a jelenleg Sopronban játszó, már magyar állampolgársággal rendelkező Turner Yvonne.

Danielle Robinson a napokban érkezik és áll edzésbe a hét végén szabadnapos győri együttesnél.