Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Visszafogottság jellemzi az év végi albérletpiacot

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ez persze nem jelenti azt, hogy aki most szeretne költözni, olcsón megússza. Az országos bérleti díjak novemberben 0,2 százalékkal, a fővárosiak pedig 0,1 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, éves összevetésben  azonban 12 százalékos az országos lakbérek drágulása. A statisztika legalábbis ezt mutatja. 

December közepén a budapesti kiadó lakások és házak átlagos bérleti díja 240 ezer forint, a vármegyeszékhelyeken 80-200 ezer forint volt. Az egyik ingatlanközvetítő tájékoztatása szerint december közepére a főváros XI. és XIII. kerületben 240 ezer, illetve 250 ezer forint volt az átlagos havi bérleti díj. A legdrágább az I. kerület 300 ezer forinttal, a legolcsóbb pedig továbbra is a XXIII. kerület 180 ezer forinttal.

A vármegyeszékhelyek közül Győrben a legmagasabb az átlagos bérleti díj, ez 200 ezer forintot jelent. Utána Debrecen és Székesfehérvár következik 188 ezer és 178 ezer forinttal. 

A legolcsóbb pedig Salgótarján 80 ezer forintos összeggel. 

Fotó: Pixabay