Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Gazdaság

Vízelvezetőket újítottak fel Kisbéren 

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Széchenyi 2020 program keretében 10 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő TOP pályázati támogatás segítségével összesen 781 méter árok rekonstrukciója, építése valósult meg. Az árokkal elkerülhetővé váltak a víz okozta károk, tisztább, biztonságosabb, szebb utcaképet eredményezett a Pacsirta utca teljes, valamint a Wenckheim Béla és Szent Imre utca kritikus szakaszainak.

A projekt keretén belül kiépültek az ingatlanok megközelítését biztosító, szintben és átmérőben is megfelelő méretű átereszek, kapubejárók is. A mély fekvésű szakaszon zárt csatorna került kialakításra a biztonsági szempontok figyelembevételével. A felújítás lehetővé teszi a vizek kártétel nélküli levezetését és az összegyűjtött csapadékvizek külterületre történő elvezetését, hasznosítását a meglévő tározókba.

A Szent Imre utcai árok a településrész fő csapadékvíz-levezető létesítménye. Az utca nyugati oldalán az árok a Határ utcáig halad, ahol a Határ utcával párhuzamosan éri el a Concó patakot. A beruházás során a Széchenyi utcai áteresztől a leromlott műszaki állapotú árok rekonstrukciója valósult meg.

A 10 millió forint uniós támogatás és 619 760 forint önkormányzati önerő segítségével megvalósult fejlesztéssel javult a közterületek állapota, megszűnt a belterületi létesítmények veszélyeztetettsége, javult az életminőség, hiszen kivédhetővé váltak a vízkár okozta anyagi károk, amelyek korábban az önkormányzatot és a lakosságot terhelték.

Egy újabb, 20 millió forintos TOP pályázatnak köszönhetően a Fehérvár utcai híd-nagy tó torkolat mederrendezése is folyamatban van. A tó feliszapolódott torkolati szakaszának és vezérárkának részleges kotrása és fenékleürítő, vízszintszabályozó műtárgyának átépítése, a zárógát beton támfala leszakadt részeinek javítása, valamint a Kisbéri árok árapasztó műtárgy alatti szakaszának rendezése novemberre készülhet el.

Forrás: Kisbéri Önkormányzat