Éves cikkek: 2013
Nehéz volt a történelem érettségi
Sokkal könnyebb feladatokra számítottak az érettségizők történelemből, de némelyiküknél még a három óra is kevésnek bizonyult a tételsor kidolgozásához.
BL győzelemre hajt az Audi ETO
A Bajnokok Ligája előtti utolsó nyilvános edzését tartotta a Győri Audi ETO. A tréninget követően a lányok mind arról beszéltek, mennyire fontos lenne a trófea megszerzése számukra.
Szerencsétlen baleset
Két gyermek fulladt meg evés közben nem egészen egy hét leforgása alatt Győr-Moson-Sopron megyében. Egy 11 éves diák Bakonyszentlászlón nyelt félre egy kiflit az iskolában, Mosonmagyaróváron pedig egy hét éves fiú torkán akadt meg a szilvás gombóc. A mentők a győri kórházba szállították, az orvosok azonban hosszú küzdelem után sem tudták megmenteni az életét.
Feljelentés a tartozások miatt
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentés Szabó Balázs a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője azoknak az alvállalkozóknak a nevében, akiket nem fizetett ki a RaabVill Kft. Korábban demonstrációval próbálták meg felhívni a városvezetés és az emberek figyelmét az 1 milliárd forintos elmaradásra.
Nem volt könnyű a matek érettségi
Matematikából érettségiztek ma a diákok országszerte. Középszinten mintegy 90.000-en vizsgáztak, míg az emelt szintű érettségit jóval kevesebben választották. A diákok szerint nehezebb volt mint a tavalyi feladatsor.
Kevesebb a haltetem
Bár kevesebb, de még mindig haltetemek csúfítják az Öreg-tó partjait Tatán. Valószínűleg a hirtelen időjárásváltozás miatt pusztultak el a halak. Néhány napja több mint 100 kg harcsatetemet szállítottak el a partról.
Erős emberek bajnokság
A Sobri Kaladparkban rendezték az erős emberek idei országos bajnokságot. Itt a régióból három versenyző is kvalifikálta magát a tízes döntőbe. A jánossomorjai Vinker Ádám sérülése miatt végzett az utolsó helyen, Németh Róbert a kiegyenlített mezőnyben lett hetedik, míg a tatabányai Nagy Ákos bár nyerni jött, meg kellett elégednie a harmadik hellyel - a földesi Szabó zsolt és a martfűi Hajnal Tamás mögött.
Győrbe látogat Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) győri szervezetének kedd (május 7.) esti kerekasztal-beszélgetésén. Városunkban, a győri Nemzeti Színházban rendezik meg a KÉSZ 200. jubileumi kerekasztal-beszélgetését este hatkor.
Jótékonysági hangverseny
Jótékonysági hangversenyt tartanak csütörtökön (május 9.) a győri Zichy Palotában. A bevételekből a Mindszentpusztai Autistaotthon fűtéskorszerűsítési munkálatait támogatják.
Az Audi dacol a válsággal
Elsősorban a tengerentúli eladások növekedésének köszönhetően jó áprilisi értékesítési adatokat tett közzé kedden az Audi. A Volkswagen csoporthoz tartozó prémiummárka autóiból 133 ezer kelt el világszerte, 6,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
NEKED AJÁNLJUK
Női kosárlabda NB I – ETO Basket néven folytatja a győri...
ETO Basket néven kezdi meg a 2026/27-es idényt a női kosárlabda NB I-ben legutóbb a 11. helyen végzett győri klub. A csapat - amely eddig...
Akár ez is tetszhetKAPCSOLÓDÓ
Kihirdették az Év Fagylaltja verseny...





