Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az immár négyszeres nagypapára büszke lehet a család. Az is!  Ötévnyi tanulás után a Palermói Egyetemen szerzett summa cum laude minősítéssel doktorátust az olasz szépkorú. Az 1923-ban született Giuseppe Paternn-nek két gyereke és négy unokája van.

„Olyan kíváncsi, mint egy 20 éves”

– írja róla a szicíliai sajtó. 

Mit neki korona

A filozófiát és történelmet hallgató férfinek a koronavírus-járvány sem vette el a kedvét attól, hogy terveit megvalósítsa. A friss diplomás szegény, nyolcgyermekes palermói családból származik. Bár kitűnő tanuló volt, dolgoznia kellett. Előbb futár volt, majd vasúti munkás lett.

Szenvedélyes tollforgató

Az érettségit harminc évesen szerezte meg. Már egy könyve is megjelent, szenvedélyes író. 1984-ben vonult nyugdíjba, de azóta sem hagyta abba az olvasást és a tanulást. Egy filozófussal kötött barátsága ösztönözte arra, hogy belefogjon az egyetembe.