Kezdőlap KORONAVÍRUS

Gulyás Gergely: Május 28-tól lehet lakodalmat tartani

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Pünkösd után elérhetjük az 5 millió beoltott embert Magyarországon- hangzott el a mai Kormányinfón. Gulyás Gergely, miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette azt is, hogy május 28-tól már lehet lakodalmakat tartnai. Június 1-tól pedig a gyermekek táborba is mehetnek. Összefoglaltuk a legfontosabb részleteket. 

A kormány úgy számol, hogy Pünkösd után lesz meg az 5 millió beoltott Magyarországon, így a jövő heti szerdai kormányülésen vitatják majd meg a további enyhítéseket. Annyi már biztos, hogy május 28-tól a lakodalmakat meg lehet tartani, bárhogy alakul is az oltások száma – jelentette be Gulyás Gergely.

Gulyás Gergely ismertette azt is, hogy 144 ezer Pfizer-vakcinát fognak beadni, amit időpontfoglalással lehet elérni. Ezeket a vakcinákat jövő hét keddig adják be a regisztráltaknak. 

Külföldön beoltott magyarok is kérhetnek védettségi kártyát 

A külföldön kapott magyar állampolgárok is kaphatnak az országban védettségi igazolványt- jelentette be a miniszter. Ismertette, hogy aki külföldön kapott oltást, annak a Kormányhivatalokban kell majd benyújtani a külföldi oltás igazolását, ezután lehet igényelni a plasztik kártyát. Bármely uniós, OECD-ország, NATO-tagország, Oroszországban és Kínában kapott oltást elfogadják majd idehaza. 

Június elejére, aki regisztrált, az megkaphatja az oltást

A miniszer elmondta azt is, hogy június elejére, közepére mindenki, aki regisztrált, azt be fogják oltani. A társadalmi védettség növekedésével jelentőse csökkent a halálozás és a fertőzési szám is. – emelte ki Gulyás Gergely. Addig pedig továbbra is fontos, hogy mindenki betartsa a jelenlegi szabályokat. 

Június 1-től táborokat is lehet tartani

Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő szólt a nyári táborokról. Elmondta június 1-től már a táborokat is meg lehet tartani, persze a szervezők a táborok szervezését korábban is elkezdhetik.

A kormányinfó további témái: 

  • Az uniós fejlesztési tervnek köszönhetően az egészségügyre a források 34 százaléka juthat, míg oktatásra több mint 50 százalék jut majd.  A helyreállítási alapból felhasznált források a helyreállítást fogja segíteni. 
  • A védettségi igazolványhoz kötött tevékenységek augusztusig biztosan fennmaradnak. Ha járványügyi szempontok nem szólnak a szabályozás mellett, akkor megszüntetik.
  • 87,1 milliárd forintnyi igény érkezett bértámogatásokra, ebből már 86,5 milliárdot fizettek ki. Május 31-ig van még lehetőség bértámogatás igénybevételére.
  • Eddig hét országgal kötött megállapodást Magyarország, a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, legutóbb Észak-Macedóniával, de jelenleg is zajlanak a tárgyalások további országokkal.