Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Barcza Arnold Ernő

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Barcza Arnold Ernő, aki 1906-tól a győri Magyar Waggon és Gépgyár műhelyfőnöke, majd beosztott igazgatója, végül vezetője is volt.

Pápa, 1880. december 30. – ?, 1944. július 15.: gépészmérnök.

Felesége: Fleischmann Karola. – A budapesti Markó utcai főreáliskolában érettségizett 1898-ban. A Magyar Királyi József Műegyetem gépészeti szakán szerzett diplomát 1903-ban. Első munkahelye – 1904– 1905 – a milánói Ceretti-Taufeni Drótkötél és Elektronikai Vállalat. 1906-tól a győri Magyar Waggon és Gépgyár műhelyfőnöke, 15 évvel később beosztott igazgatóvá léptették elő. 1932-től a gyár első számú vezetője. A gyári Egyetértés Torna Osztályelnöke. Elnöke az Országos Mérnök és Építészegylet Győri Csoportjának, a GYOSZ-nak és a városi olvasóegyletnek. A győri református egyházközösség presbiterévé választották. Tevékenységének a zsidótörvények vetettek véget. 1939. szeptember 27-én kizárták a városi közgyűlési tagok sorából. 1941. június 1-jén kénytelen volt a gyárat is elhagyni. Koncentrációs táborban halt meg. A Barcza család kriptája – A győri köztemető XI. parcellájában található.