Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Csák Antal

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csák Antal, aki Firenzében 60 képéből tárlatot rendezett.

Marikó, Szlovákia, 1868–1924 u.: festőművész.

Budapesten, Münchenben, Párizsban, Rómában és Firenzében járt akadémiára. Mesterei Hackl, Hollósy Simon, J. Paul Laurens, Balló Ede és Hegedüs László. Firenzében 60 képéből tárlatot rendezett.1903-ban jelentkezett először a Nemzeti Szalonban. Győrött 1921-ben portrékkal tűnt fel. 1923-ban két közös kiállításon is jeleskedett. A karácsonyi tárlaton mutatta be egyebek mellett a topográfiailag hiteles Győr város panorámája c. munkáját. 1924-ben elkészült a panoráma másik felét ábrázoló, a Püspökvárból festett látképével. Csendéleteket, zsánereket, arcmásokat festett. A Nemzeti Szalon győri kiállításán öt képével szerepelt (1926).