Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Farkas Béla

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Farkas Béla, aki Hitlernek és Horthy Miklósnak is készített hegedűt.

Nagyigmánd, 1903. április 10. – Győr, 1967. augusztus 14.: hegedűkészítő-mester.

Hétéves, amikor a család Győrbe költözött. Korán munkába állt, kitanulta a tetőfedést. A hegedűkészítő-mesterséget is elsajátította, majd Olaszországban és Németországban képezte magát. Kölcsönből nyitott műhelyt a Kossuth Lajos u. 94. sz. alatti udvarban. Kaposvárra költözött, egy ottani kiállításon aranykoszorús emlékéremmel jutalmazták munkáját. Az 1920-as évek közepén visszatért Győrbe. A berlini világkiállításon harmadik helyezést ért el. A kiállított hegedűre Sztálin tartott igényt. Hitlernek és Horthy Miklósnak is készített hegedűt. A brüsszeli világkiállításra egy vonósnégyest készített, e munkájáért második helyezést kapott. Ezután megrendelést kapott Yehudi Menuhintól és Zathureczky Ede hegedűművészektől, e hegedűkbe a megrendelők arcképét is belefaragta. Hangszereinek jellemzője az aprólékos szép famunka, a jellegzetes Farkas-féle fedlap és hátlap, a finoman kiugró perem kialakítása. Másik sajátossága a felhasított végű (szárnyas) gerenda, mellyel dúsabb és nagyobb hanghatást, valamint a húrok közötti kiegyenlítettebb hangzást lehetett elérni. Különleges volt a hangszerek színe is, amely a nemes sárga színek vöröses árnyalatainak színskáláján mozgott.