Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Gáti Oszkár

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Gáti Oszkár, Sylvester Stallone, Liam Neeson, Arnold Schwarzenegger, Jean-Paul Belmondo és Samuel L. Jackson magyarhangja.

Szekszárd, 1949. február 21. – Jászai Mari-díjas magyar színész.

1977-ben fejezte be a Színház-és Filmművészeti Főiskolát. Korábban, 1970–1972 között a Nemzeti Színház stúdiósa volt. 1977–1989 között a Madách Színház társulatának volt a tagja, ezután 1993-ig szabadfoglalkozású színész lett. 1993–1994-ben a Győri Nemzeti Színház, 1994–1999 között pedig a Soproni Petőfi Színház is foglalkoztatta. Később visszatért a Győri Nemzeti Színházba, ahonnan 2008-ban viharos körülmények között távozott. Később a győri zsidó temető gondnokaként dolgozott, 2018-ig. 1995–1999 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

2015-ben nyitotta meg Győrben a Menház Színpad nevű színházát, ahova neves színészek közreműködésével kamarai előadásokat szervezett.