Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Horváth Dezső

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Horváth Dezső, aki a vagongyári szabadiskola és a megyei művészek közös tárlatain állított ki.

Sopron, 1906. augusztus 29. – Győr, 1992. július 19.: festőművész.

A soproni Szent Asztrik Gimnáziumba járt, majd a Mechle kőfaragótelepen rajzoló. A Soproni Képzőművészeti Kör esti tanfolyamán tanult, később Révész Imre mellett dolgozott két évig Kecskeméten. 1929–1934 között az Országos Magyar Kir. Képzőművészeti Főiskolára járt. Tanárai Glatz Oszkár, Edvi Illés Aladár, Lyka Károly. Utolsó évesként 1000 pengős pályázatot nyert passiósorozatával. 1934–43 között Esztergomban tanár. 1943-ban a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium rajztanára. Az államosításkor a Győri Állami Elemi Tanítónőképző Intézetbe, majd a Győri Magyar Kir. Állami Révai Gimnáziumba került. Művésztelepeken – Pécs, Balatonfüred, Sárospatak – dolgozott. A vagongyári szabadiskola és a megyei művészek közös tárlatain állított ki. 1978-ban az ÉPFU-klub rendezett kiállítást műveiből. A modern és a régi művészet szintézisét kereste, tájakat, életképeket festett.