Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Joanovits István

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Joanovits István, aki a megyei pályázatokon több alkalommal nyert díjat expresszív realizmust vállaló, figurális műveivel.

Győr, 1912. november 23. – Győr, 1995. január 31.: festőművész.

Az I. sz. Polgári Fiúiskola után címfestőnek tanult. A Magyar Waggon-és Gépgyárban dolgozott nyugdíjas koráig. A gyár szabadiskolájában Tóvári Tóth István segítette. Fejlődésében az önképzés játszott kiemelt szerepet. 1958-ban rendezte első egyéni kiállítását. Rendszeresen szerepelt a megyei tárlatokon. Önálló kiállítást mutatott be Budapesten, Győrött a TIT-klubban, a Xántus János Múzeum Képtárában, a Győri Műcsarnokban, Sopronban, Kapuváron, Szolnokon, Mosonmagyaróváron. Szerepeltek munkái a megyei művészek külföldi bemutatkozásain Erfurtban, Nyitrán, Komáromban. 1988-ban a Győri Műcsarnokban volt retrospektív tárlata. 1990-ben a Szent István Hotelben (Szentistvánpuszta) állandó kiállítása nyílt. Kisebb tanulmányutakat tett Bécsbe, Párizsba, Bázelbe. A megyei pályázatokon több alkalommal nyert díjat expresszív realizmust vállaló, figurális műveivel (1966–1982). 1967-ben a megyei tanács képzőművészeti díját, 1968-ban művészeti díját kapta meg. 1992-ben a Győr Művészetéért kitüntetést vehette át. 1975-től a Richards-gyár, 1977-től a Lajta-Hansági ÁG ösztöndíjasa volt. Művei a Xántus János Múzeumban és magántulajdonban találhatók. – 1995-ben a Városi Művészeti Múzeumban rendeztek kisebb emlékkiállítást legjobb műveiből. – A győri köztemető VIII. parcellájában nyugszik.