Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Káldy Barna

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Káldy Barna, akinek munkáival Győrben, illetve Győr környéki településeken találkozhatunk.

Komárom (ma Szlovákia), 1903. november 6. – Győr, 1992. április 25. építész, építőmester.

A győri Kereskedelmi Szakközépiskolában tanult, majd a Főreáliskolában tette le az érettségi vizsgáját. Középfokú tanulmányai után Budapesten, az Állami Felső Építőipariskolában építőmesteri képesítést szerzett, ezt követően pedig hazatért Győrbe és édesapja mellett segédkezett. Az apa jó hírű vállalkozását végül 1928-ban vette át. A második világháború idején felmentették a katonaság alól és a Rába Waggon- és Gépgyár óvóhelyeinek tervezésével foglalkozott. A háború befejezése után aktív részt vállalt Győr város újjáépítésében. Többek között a Richards Gyár és a Rába Waggon- és Gépgyár épületállományának helyreállítása köthető a nevéhez. 1949-ben államosították a vállalkozását. Utána, 1955-ig a Győri Építő Vállalat osztályvezetője, azt követően pedig a Győr-Sopron megyei Tanácsi Tervező Vállalat építésze volt. Egészen 85 éves koráig dolgozott.
89 éves korában hunyt el tüdőrákban. Győrben, a Nádorvárosi Köztemetőben helyezték örök nyugalomra.