Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Lakatos Flóris

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lakatos Flóris, a győri cigányzenészek legkiemelkedőbb alakja.

Komárom, 1880 – Bp., 1956: cigányprímás.

A győri cigányzenészek legkiemelkedőbb alakja, híres muzsikusdinasztia leszármazottja. Nagyapja, L. Flóris tanította, később Prágában folytatta tanulmányait. Hazatérve több hangversenyt adott, repertoárjában Bach, Sarasate, Paganini művek szerepeltek. Házassága révén került Győrbe, felesége Lakatos Irén, híres zenészcsalád tagja. A Rados-kocsmában muzsikált, jó barátja volt a későbbi hegedűművész és zenepedagógus, Rados Dezső. Több zenekari szerzeménye és zenefeldolgozása mellett nótákat is komponált. Az Elhagyott az asszony c. nótájával a Rádió Újság 1936. évi pályázatán első díjat nyert. Együttesét 1943-ban fiának, L. Sándornak adta át.