Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Meller Dezső

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Meller Dezső, született Meller Dávid, akinek nevezetesebb alkotásai közé tartozik a szentendrei városháza, illetve a röjtöki Nagy Elek-kastély.

Győr, 1882. január 3. – 1948 után magyar építészmérnök, műépítész.

Középiskoláit Győrött, egyetemi tanulmányait Münchenben végezte 1903-ban építészmérnöki oklevelet nyert. Oklevele elnyerése után Olaszországban, Franciaországban és Németországban folytatott tanulmányokat. Hazatérte után 1906-ban önálló építészeti irodát nyitott.

Az első világháborúban tűzharcos volt. Hadnagyként vonult hadba és az orosz fronton teljesített szolgálatot. Az általános leszerelésnél, mint százados szerelt le. A háborút követően folytatta építészeti hivatását és számos díjat nyert különböző pályázatokon. Nevezetesebb alkotásai közé tartozik a szentendrei városháza, illetve a röjtöki Nagy Elek-kastély. Több bérházat és villát is tervezett.

Két fia közül az idősebb eltűnt a szovjet fronton, míg Péter nevű fia (1923–2008) művészettörténész lett. Meller Dezső az első világháború előtt több premodern házat is tervezett. Alkotásai közül ismert többek között egy 1897-ben épült villa kapuzatának átalakítása, 1924-ből. Baráti köréhez tartozott Babits Mihály és Ady Endre Csinszkája is.