Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Mihályfi Imre

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Mihályfi Imre, aki többek között a Magyar Televízió drámai főosztály rendezője, majd főrendezője, a tv-film és tv-játék főszerkesztőségének főszerkesztő-helyettese volt.

Győr, 1930. január 7. – Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, tanár.

Gimnáziumi tanulmányait a Győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte 1940-1948 között. Főiskolai tanulmányait a Színművészeti Főiskolán végezte 1949–1953 között. 1953–1957 között a Hunnia Filmgyárban dramaturg, segédrendező volt. 1957–től a Magyar Televízió drámai főosztály rendezője, majd főrendezője, a tv-film és tv-játék főszerkesztőségének főszerkesztő-helyettese volt, 1998 óta vezető programszerkesztője. 1959–1962 között a Színház- és Színművészeti Főiskola tanára. 1973–1977 között a Magyar Film- és Tv-művészek Szövetségének főtitkára, 1977–1987 között alelnöke volt. 2004-2007 között a Tv-s Művészek Társaságának elnöke volt, 2007 óta tiszteletbeli elnöke. Az 1980-as évek elején a Horizont című tv-lap szerkesztőbizottsági elnöke, majd főszerkesztője lett.