Palotai Károly, akinek az UEFA 2016-ban budapesti kongresszusán életműdíjjal ismerte el pályafutását.
Békéscsaba, 1935. szeptember 11. – Győr, 2018. február 3. olimpiai bajnok magyar labdarúgó, nemzetközi labdarúgó-játékvezető, ellenőr és sportvezető.
A hazai és a nemzetközi bíróelit legjobb labdarúgója. Játékvezetői tevékenysége a Zsolt István utáni második nagy magyar játékvezetői pályafutás.
Szülővárosában járt iskolába, majd 1950-től az akkor másodosztályú Békéscsabai Előre játékosa lett. 1955-ben Győrbe ment, és egy évig a Győri Vasas ETO labdarúgója volt. A váltásban az játszotta a főszerepet, hogy bátyja, Palotai János válogatott kapus ekkor már ott játszott és így mentesülhetett a honvédségi besorozás alól. 1956-ban bátyjával és Pálffy Antallal elhagyta az országot és Nyugat-Németországba távozott. Az NSZK-ban féléves nemzetközi eltiltást követően a Freiburg csapatában játszott és a Siemensnél dolgozott. 1958-ban tért haza. 1959-től szerepelhetett újra a győri együttesben, amelynek 1967-ig volt a tagja.
Az 1963-as őszi idényben a bajnokcsapat tagja volt. Sorozatban háromszor nyert Magyar Népköztársasági Kupát a Győrrel: 1965-ben, 1966-ban és 1967-ben. 1965-ben a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében az Benfica ellen kieső csapat tagja volt. 1955 és 1967 között összesen 171 bajnoki mérkőzésen 45 gólt szerzett.
1967-ben a Magyar Népköztársaság Kupa-döntőn megsérült, ezért játékos-pályafutását be kellett fejeznie. Az 1964-es tokiói olimpián a magyar csapat kapitányaként lett olimpiai bajnok, de a döntőn sérülés miatt nem vehetett részt. Aranyérmet a hazai szurkolóktól kapott. Az olimpiai válogatottban 15 mérkőzésen 2 gólt szerzett. A B-válogatottban 8 alkalommal játszott és 1 gólt szerzett.
