Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Rajcsányi Ferenc

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Rajcsányi Ferenc, aki rendezője és forgatókönyv írója volt a többszörös díjnyertes „Kopog a fehér bot” munkavédelmi filmnek.

Győr, 1913. szeptember 25. – Budapest, 1991. október 11. vagy 1991. november 22. előtt a Televíziós Főosztály Intéző Bizottságának elnöke.

Általános iskolai tanulmányait Győrben és a Bács megyei Kisszálláson, középiskolai tanulmányait a budapesti Árpád Reál gimnáziumban végezte.

1940-ben került a Hunnia Filmgyárba ösztöndíjas gyakornokként. Első jelentős munkájaként a Zilahy Lajos rendezte „Szűz és gödölye” segédrenderzője volt. Miután számos egyéb filmben is közreműködött felvételvezetőként és gyártásvezetőként.

A II. magyar hadseregben a voronyezsi frontra került, ahonnan sebesülten jött haza. Rövid ideig a Honvéd filmhez osztották be munkatársként. A Mafirt felkérésére 1948-ben rendezte az „Ibusz ismét dolgozik” rövidfilmet, amelynek forgatókönyv írója is volt. A Szőts-film cég megszűnése után az államosított Hunnia filmgyár igazgatója nem vette fel rendezői közé. A fényképész szakmában tudott elhelyezkedni, majd annak államosítása után vasesztergályosként, magánemberként pedig úszóedzőként dolgozott.

A Televíziós Főosztály megalakulása után, a Rádió alkalmazta 1955 tavaszán szerződéses munkaviszonyban két televíziós film gyártásvezetői és társrendezői feladataira.A Televíziós Főosztályra a gyártási osztály vezetőjeként 1955 október 1-ével került. Széleskörű filmes tapasztalatai és a televíziós technikák gyors elsajátítása következtében rövid idő alatt a televízió tényleges szakmai vezetője lett.

1957 szeptemberétől számos egészségügyi és munkavédelmi film rendezője, forgatókönyvírója és gyártásvezetője volt. Rendezője és forgatókönyv írója volt a többszörös díjnyertes „Kopog a fehér bot” munkavédelmi filmnek. 1960-ban a Magyar Hirdető vállalat filmcsoportjának vezetésére kérték fel, ahol feladata reklámfilmek készítésének irányítása, filmek rendezése volt. 1961-68 között a Magyar Hirdető készítette a Magyar Televízió számára a legtöbb reklámfilmet. 1972-ben több reklámfilmjével részt vett a velencei Nemzetközi Reklámfilm Fesztiválon. 1974-ben ment nyugdíjba, bár kisfilmes és munkavédelmi fesztiválok zsűrijében még évekig részt vett elnökként vagy tagként.