Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Schaller István

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Schaller István, aki elkészítette Győrben a Magyar Ispita-templom Szent Erzsébet-főoltárképét.

Győr, 1707. december 24. Sopron, 1779. február 21.: festőművész.

Az 1730-as években a bécsi akadémián tanult. 1742-től Győrött élt. Dorfmeister mellett a nyugat-dunántúli barokk festészet legjelentősebb és legtöbbet foglalkoztatott mestere. Egyházi megrendelésre dolgozott Győrött, Sopronban, Komárom, Vas, Somogy és Baranya vármegyében. Falfestményeket és olajképeket festett. Egy rajza a soproni Zettl–Langer-gyűjteményben maradt fenn. Korai alkotásai a bécsi akadémia 1740-es években kialakult rokokó, később az osztrák barokk klasszikus irányát követte. Győrött a Magyar Ispita-templom Szent Erzsébet-főoltárképét, majd az Apátúr-ház egykori ebédlőjének (a mai Xántus János Múzeum díszterme) freskóit, az orsolyita templom freskóit és főoltárképét, a Német Ispita templomának oltárképét festette. Számos munkája található közgyűjteményekben, a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Galériában, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Arcképcsarnokában, a Soproni Múzeumban és a Xántus János Múzeumban.