Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Schima András

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Schima Bandi (Schima András), aranykoszorús ötvösmester, akinek több munkája is a városunkban található.

Orosháza, 1882. november 23. – Budapest, 1959. április 5.): ötvös.

Az aradi fémipari iskola elvégzése után a helyi gépgyárban lakatos. Az aradi iparkamara ösztöndíjával Berlinben tanult. Külső hallgatóként elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Diplomamunkájával első díjat nyert. Előbb Pozsonyban szakiskolai oktató, 1919-ben a győri Magyar Királyi. Állami Fa- és Fémipari Szakiskolában művezető. 1923-ban miniszteri dicséretben részesült tárgyaiért és oktató-munkájáért. 1926-ban önálló műhelyt nyitott. A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat kiállításain ötvösmunkákkal, kovácsoltvas tárgyakkal szerepelt. 1928-ban elnyerte Az Est című lap utazási ösztöndíját. Tanulmányutat tett Nyugat-Európában. 1932-ben aranykoszorús mester címet kapott. 1936-ban Itáliában járt ösztöndíjjal, és átadta Mussolininek ajándékát, a Győzelem kürtjét. Díjat nyert bélyegtervvel, ex librisszel. Vándor- és versenydíjakat készített. Az ő munkája a székesegyház bronzkapuja (1938), a főoltár szentségházának a kenyértörés jelenetét ábrázoló ajtaja, a gyárvárosi templom úrmutatója, kelyhei a hegykői és csornai templomban. Alkotásai vannak Komárom, Celldömölk, Nagylózs templomaiban. Vaskorpusza, amely 1940-ben a milánói triennáléra készült, a nádorvárosi evangélikus templomban látható. Ugyancsak 1940-ben készült el az Aranyhajó bolt cégére. 1937-ben kilépett a társulatból. Műveit a Xántus János Múzeumra testálta.

A győri köztemető díszsírhelyén nyugszik. 1965-ben emlékszoba nyílt örökségéből. 1971-től napjainkig raktárban őrzik a gyűjteményt. 2002 októberében reprezentatív album jelent meg Győrött műveinek fotóival, Rádai János szerkesztésében. Utolsó lakhely: Zombor u. 46. Győrött utcát neveztek el róla.