Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Udvaros István

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Udvaros István, aki 1945-1948-ig volt Győr polgármestere.

Budafok, 1893. december 27. – Győr, 1971. január 24.: polgármester.

Budapesten dolgozott, majd az MSZDP központi pártvezetőségének javaslatára 1929 szeptemberében a győri pártszervezet titkárává választották. Másfél évtizeden át irányította Győrben a munkásmozgalmat. Közvetített a sztrájkoló textilgyárak és a tőkések között, munkásotthont építtetett. 1934-től törvényhatósági bizottsági tag. 1944 októberében rövid időre letartóztatták. 1945-ben irányításával alakult újjá a szociáldemokrata pártszervezet. Győr törvényhatósági jogú város közgyűlése 1945. június 1-jén közfelkiáltással választotta polgármesterré. 1948. február 23-án lemondatták, pártja kongresszusa március 7-én kizárta tagjai sorából. 1950-ben életfogytiglani börtönre ítélték, 1956 márciusában szabadult. 1956 novemberében megjelentette a hajdani pártlap, a Győri Munkás egyetlen számát. 1946-tól a győri református gyülekezet főgondnoka. Utolsó lakhely: Zrínyi u. 46. – Győr város 1991-ben posztumusz díszpolgárává választotta.

A győri köztemető XXI. parcellájában nyugszik.