Kezdőlap GYŐR 750

Győr750 – Valló István

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Valló István, akik részt vett a Győri Szemle alapításában.

Kolozsvár, 1892. március 22. – Bp., 1964. május 14.: jogász, helyettes polgármester.

Középiskola és az Egri Érseki Joglyceum után, 1912-ben családjával együtt Győrbe került. A Győri Hírlap munkatársa lett, majd amikor jogi tanulmányait a budapesti Királyi Magyar Tudományegyetemen befejezte, 1915-ben városi szolgálatba lépett. Első önálló feladata a Szociálpolitikai Ügyosztály szervezetének és működési rendjének kidolgozása volt. Tanulmányozta más városok ilyen irányú tevékenységét is. A Művelődési Ügyosztály vezetője lett. Részt vett a Győri Szemle alapításában, annak felelős szerkesztője 1930. február 15. és 1937 januárja között. Sikerre vitte a városi kultúrház építését, az önálló városi színtársulat és a Városi Múzeum ügyét. 1930-ban tagja lett a Kisfaludy Irodalmi Körnek, egy év múlva titkára, 1934-ben főtitkára, 1938-ban társelnöke. Székfoglalóját Czech Jánosról, a város történetét kutató főbíróról tartotta. 1940-ben helyettes polgármester. A Magyar Amatőr Fényképészek győri csoportjának elnöke. 1945 nyarán nyugdíjazták, 1946-ban nyugdíját is megvonták. 1950-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Városgazdasági Tanszékén kapott feladatot. Ekkor írta meg Borbíró Virgillel Győr városépítés-történetét.

A győri köztemető díszsírhelyén nyugszik.