Winter Ernő, akinek több találmány és újítás köthető a nevéhez.
Győr, 1897. március 15. – Budapest, 1971. június 2. magyar vegyészmérnök, feltaláló, az MTA tagja.
A győri reáliskolában érettségizett. Az első világháborúban önkéntesként bevonult katonának, és az olasz fronton harcolt. A háború után a budapesti Meister Szappangyárban dolgozott, és munka mellett végezte tanulmányait a József Műegyetemen, ahol 1925-ben vegyészmérnöki képesítést szerzett. Friss diplomásként az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. kutatólaboratóriumában dolgozott vegyészként. A Tungsramban dolgozta ki jelentős találmányait, a bárium elektroncsöveket, amelyek a külföldiekkel minden tekintetben versenyképesek voltak. Kifejlesztette a közvetett fűtésű katódot, valamint – munkatársaival – több eredeti rádiócső-konstrukciót is kidolgozott. Tőle származott az a világszerte alkalmazott eljárás, amellyel a rács másodlagos-emisszió megakadályozására a rácsot arany bevonattal látták el.
A második világháború után Winter Ernő dolgozta ki a legkisebb fogyasztású telepes csöveket, és a közvetlen fűtésű D sorozatot. 1950 után mikrohullámú csövek fejlesztésével is foglalkozott: különlegesen hosszú élettartamú, nagy teljesítményű készletkatódot dolgozott ki.
1950-ben a Távközlési Kutató Intézet munkatársa lett, 1962-ben az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetének elektronfizikai osztályát vezette.