Cikkünk frissítése óta eltelt 2 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Taylor Swift új dallal örvendeztette meg rajongóit. Az énekesnő a hamarosan megjelenő "Ahol a folyami rákok énekelnek" című filmhez írt főcímdalt. 

A Delia Owens azonos című regénye alapján készült film az észak-karolinai Kyáról szól, aki szülei nélkül, magányosan nőtt fel. Az 1950-es '60-as években játszódó történet szerint Kya elszigetelten él, ám minden megváltozik, amikor a lány beleszeret az aranyifjú Tate-be. A szerelem azonban sötét fordulatot vesz, amikor a fiú meghal, a helyiek pedig Kyát vádolják a gyilkossággal.

Swift elmondása szerint évekkel ezelőtt teljesen beleszeretett a regénybe, és amint meghallotta, hogy film készül belőle, rögtön felkereste a producer Reese Witherspoont, (a Dr. Szöszit alakító színésznő) mert mindenképpen része akart lenni a produkciónak.

A film július 14-én érkezik a mozikba.