Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Második helyet értek el az egyetem betonkenusai

Nyolc ország 70 egyetemi csapata mérte össze a ritka sportágban, Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló SZEnavis egyedüli magyar indulóként vett részt a 20. Német Betonkenu Regattán. A győriek a dobogó második fokára állhattak.

A Széchenyi István Egyetem hallgatóiból álló SZEnavis egyedüli magyar indulóként vett részt a 20. Német Betonkenu Regattán, ahol nyolc ország 70 egyetemi csapata mérte össze tudását. A győriek fennállásuk legnagyobb sikerét elérve vegyes párosban a dobogó második fokára állhattak, ráadásul férfi és női párosuk ugyancsak az élmezőnyben végzett.

A Széchenyi István Egyetem betonkenucsapata, a SZEnavis 2012-ben alakult, hogy a hallgatók gyakorlatban alkalmazhassák mérnöki tudásukat, csapatban dolgozva alkothassanak, és éles versenyeken szerezzenek hasznos tapasztalatokat. A csapat az elmúlt évtizedben nagy utat járt be, hiszen első hajójuk még 380 kilogrammot nyomott, a 2024-es Német Betonkenu Regattán pedig a mezőny egyik legkönnyebbjeként alig több mint 12 kilogrammal mérlegeltek. A győri egyetem hallgatói a kétévente megrendezett, jelentős presztízzsel bíró német regattán 2017 óta rendszeresen részt vesznek. A napokban Brandenburgban megrendezett idei versenyen az egyik legnagyobb céljukat sikerült teljesíteni: dobogóra állhattak a népes nemzetközi mezőnyben.

Albert Kamil csapatvezető, a második helyezést elért vegyes páros férfi tagja elmondta: a betonkenu-versenyzés sokkal összetettebb annál, „minthogy belapátoljuk a célba a hajónkat”, azt ugyanis „először meg kell tervezni, el kell készíteni. A beton minden sajátosságát figyelembe kell venni, hogy könnyű és fordulékony legyen, valamint a formája is a lehető legjobban szolgálja a gyors haladást. Mára eljutottunk oda, hogy ebben is a nemzetközi élmezőnybe tartozunk” – fogalmazott. Az építőmérnök hallgató elárulta, ezúttal egy 85 kilogrammos hajót építettek, amelynek már a helyszínre szállítása is szakmai kihívást jelentett. A beton ugyanis rideg, törékeny anyag, ezért lényegében rezgésmentes környezetet kellett biztosítani számára.

A csapatvezető összeszokott duót alkot Gutta Petrával, a vegyes páros női tagjával, akivel a tavalyi Krakkói Betonkenu Kihíváson különdíjat kaptak kitartásukért, hiszen a döntőben eltörött az egyik lapátjuk, így egy lapáttal és két kézzel evezve a hatodik helyet szerezték meg.

A vegyes páros ezüstérme mellett a Széchenyi-egyetem női kettőse, Dibusz Luca és László Vanda Viola a 61 induló közül a tizedik helyezést szerezte meg.. A férfiak 70 hajóból álló mezőnyében Horváth Flórián és Korcsmáros Dávid a 13. helyen ért célba.

(Fotó: IZB/ Sascha Steinbach/ Széchenyi István Egyetem)