74 ezer font (33 millió forint) kártérítést ítélt meg a munkaügyi bíróság egy londoni kaszinó alkalmazottjának, akit egyedüliként nem hívtak meg a csapatból egy munka utáni italozásra. Az indoklás szerint az 51 éves nő emiatt „hátrányba került a munkahelyén”, mivel „elveszítette a lehetőségét a kollégákhoz kapcsolódásnak”. Rita Leher szerint a kiközösítés etnikai hovatartozása és életkora miatt történhetett.
A bíró úgy fogalmazott, hogy ha valakit kizárnak munkahelyi megbeszélésekből vagy céges eseményekről, akkor az illetőt „munkahelyi sérelem” érte. Megállapította továbbá, hogy a nőt akkor is diszkriminálták, amikor megtagadták tőle a továbbképzést, melyet a fiatalabb kollégák részére biztosítottak. Miközben Leher már több mint 10 éve a Westfield bevásárlóközpontban működő Aspers Casino dolgozója volt.
Amikor Rita Leher felvetette a főnökeinek, hogy véleménye szerint hátrányosan megkülönböztetik, még meg is zsarolták. Azt mondták neki, hogy fegyelmi eljárással néz szembe, ha állításait nem tudja bizonyítani. Ezután mérgesedett el igazán a helyzet, mivel a többiek úgy érezték, hogy nem akarnak egy olyan valakivel közösködni, aki diszkriminációra panaszkodik.
Lehert néhány nap szabadságot vett ki, hogy megbirkózzon a kirekesztés okozta sokkal, majd úgy döntött jogi útra tereli a történteket.
Nem hívták meg iszogatni, fizethet a cég!
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
33 millió forintnyi kártérítést kapott egy nő, amiért nem hívták meg a munka utáni iszogatásra a kollégái! A füle hallatára beszélték meg a munka utáni koccintást, de még véletlenül sem hívták meg az 51 éves nőt.
NEKED AJÁNLJUK
Mi történik, ha betiltják a TikTok alkalmazást?
A TikTok India egyik legnépszerűbb alkalmazása volt – egészen 2020-ig, amíg be nem tiltották. Ez egy lecke arra vonatkozóan, hogy mi történhet, ha az...