Stressed overwhelmed young businesswoman feels tired from computer office work, exhausted female employee suffering from headache touching temple at workplace, stress at work or migraine concept
Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hetente minimum 40 órát töltünk a munkahelyünkön. A nyitott irodákban a zajszennyezés mértéke eléri, sőt meg is haladja az egészségügyi határértéket. A modern, egyterű iroda a kollégák közötti együttműködést, kommunikációt javítja, a munkahelyi közösséget fejleszti, ami a kreatív ötletek megszületését segíti elő.

A túlzott stressz ettől is fakadhat

Úgy tűnik azonban, hogy a gyakorlatban ennek épp ellenkezője valósul meg. Az irodai környezetben a folyamatos telefoncsörgés, a légkondicionáló, és egyéb gépek zúgása, a munkatársak beszélgetése nem tűnik hangosnak, ám a szakemberek mérései szerint ezek a hangok 1 óra után már figyelemzavart, stresszt és fáradságot váltanak ki, ráadásul 60 dB mellett nagyobb a szívinfarktus kialakulásának esélye.

A zajártalom

A zajártalom miatt bekövetkező betegségek miatt több mint egymillió egészséges évet veszítünk el – derül ki a WHO egy korábbi felméréséből. Míg a munkahelyi zaj kezdetben csak stresszt okoz, a hosszú távon elszenvedett zajterhelés a vegetatív idegrendszert károsítja.

Mit lehet tenni?

Az egyterű irodákban a munkatársak csak optimális akusztikai kiegészítőkkel tudnak hatékonyan dolgozni. Ehhez elengedhetetlen a hangelnyelő elemek megfelelő kiválasztása és pontos elhelyezése az irodai környezetben. A hangszigetelő panelek megszüntetik, megszűrik a nemkívánatos visszhangokat, kopogó hangokat és túlhangokat a munkahelyi környezetben.