Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Vitályos volt a vendég

Folytatódott a Polgári Esték rendezvénysorozat, ezúttal a Gyirmóti Művelődési Házban, ahol a vendég Vitályos Eszter kormányszóvivő volt.

A győri Fidesz közleményében olvasható, hogy „az est során nemcsak a kormányzati munkáról, hanem fontos közéleti kérdésekről is szó esett. Kiemelt téma volt a digitális térben és médiában tapasztalható gyűlöletkeltés, amely egyre inkább mérgezi a politikai vitákat és a társadalmi párbeszédet.

Ennek visszaszorítása érdekében Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke jogszabálycsomag kidolgozását javasolta a kormánynak. Bízunk benne, hogy a Parlament gyorsan elfogadja, mert mindannyiunk közös érdeke, hogy a politikai vita kulturált, tiszteletteljes keretek között maradjon, nem pedig a gyűlölködés terepe legyen.

Szó esett a most induló nemzeti konzultációról is, melyet a kormány most a közteherviseléssel kapcsolatban indít és öt kérdésben várja a véleményeket. Ahogy Vitályos Eszter is elmondta:

„Sorsfordító kérdésekben meg szoktuk kérdezni az emberek véleményét, s a jövőbeni adózási kérdések pontosan ilyenek.”

(Fotó, forrás: Facebook/Győri Fidesz)