A nyugalomra semmi ok, őrizzük meg a pánikot – így lehetne röviden összefoglalni a koronavírus kapcsán kialakult helyzetet – hiszen nap, mint nap többszáz hír jelenik meg a magyar sajtóban is, ahogy más országban is valószínű ugyanez a helyzet. Minden nap mindig új információk tartják egy kicsit rettegésben a világot, és mindig újabb és újabb szemtanúk beszámolóit olvashatjuk. Ezek aztán a vírushoz hasonlóan a közösségi oldalakon szépen mutálódnak, a kattintásvadászok pedig dörzsölhetik a tenyerüket, mert úgy tűnik rájuk köszönhet az újabb aranykor. Mert úgy tűnik, mi továbbra is mindenevők vagyunk és alig várjuk, hogy még nagyobb félelemben élhessünk.
Az egész ügy egy kicsit áthallásos, mint ahogy Nagy Bandó András humorista annak idején az egyik szösszenetében fogalmazott: „Levelem a fertőző osztályról írom, remélem megkapod”
Miután nemrég jöttem haza Kínából, így nekem is van személyes tapasztalatom arról, hogyan kezelik a koronavírus miatt kialakult helyzetet. Természetesen nem a gócpontban, Győr testvérvárosában Vuhanban jártam, hanem 1200 km-re onnan nyugatra, Csengtuban. Vagyis mintha Párizsban történt volna valami és annak a győri hatásait vizsgálnánk.
Elöljáróban két fontos tényt szeretnék leszögezni amellett, hogy nem gondolom magam sem a téma szakértőjének, és olyan túl sok plusz információm sincs, mégis fontosnak tartom:
- Az előző komoly vírus idején még alig voltak közösségi médiák. A facebook például 1 évvel az előző világjárvány, a SARS után jött csak létre. A 11 millió lakosú Vuhanban kizárt, hogy ne éljen ott szinte minden európai vagy észak-amerikai országból 1-2 személy, aki saját tapasztalatokkal is rendelkezik. Tehát ezt csak simán eltussolni a mai internetezési szokások mellett alighanem lehetetlen.
- Még ma sincsenek lezárva a világ repterei Kína elől, csak a vuhani. Csak ezt a várost helyezték karanténba, a többi helyről akár belföldre, akár külföldre továbbra is lehet utazni. 2018 óta már több olyan nap is van, amikor a világban 200.000 (!) – leírom számmal is, hogy jól olvasta: kettőszázezer – repülő emelkedik fel egyetlen nap alatt a kifutópályákról. Tehát tízmilliók kelnek útra nap, mint nap – szinte biztos, hogy közülük legalább 4-5% Kínát is érinti – így nem nehéz kiszámolni, naponta többszázezren elhagyják a világ legnépesebb országát. Ugyanakkor a Kínán kívüli megbetegedések száma még mindig nem érte el a százat sem. (2020. január 28-i adat)
Az olyan átlagembereknek, mint pl. én tehát a jelenlegi információk alapján nem kell egyáltalán pánikba esnie, elég ha azt figyeli, hogy tud-e bármiben is segíteni, vagy hogy mi a teendő ha ez a helyzet megváltozna.
Abban a tartományban, ahol én jártam kb. 85 millióan élnek. Jelenleg 90 fertőzöttről olvashatunk, azaz eddig 1 millió emberből 1 került bajba, szerencsére mindannyian élnek. Hogy mennyi idős emberekről van szó, ők egészségesek voltak-e vagy sem, és milyen állapotban vannak, arról nincs információm, így találgatni is felesleges.
Azt azonban fontosnak tartom, hogy a három kint eltöltött nap tapasztalata alapján elmondjam: Kína abszolút komolyan veszi a problémát, vegyük csak a mi esetünket:
– kötelezővé tették számunkra is a szájmaszk használatát
– megváltoztatták a programunkat, bizonyos részeket töröltek, hogy minél kevesebb emberrel kerüljünk kapcsolatba
– az általunk meglátogatott templom bejáratánál mindenkinél megnézték, hogy lázas-e, ha valaki beteg lett volna, automatikusan elvitték volna a kórházba.
És ezt nem a gócpontban tették, ahol bármennyire furcsa is, de a mostani számok alapján jelenleg minden tízezredik ember érintett – hanem attól 1200 km-re.
Ezen kívül miután egy nemzetközi delegációval voltam nekünk még a szállásunkat is megváltoztatták, és így elzárt területen töltöttük a napunk legnagyobb részét. Ha a csengtui polgármester vagy a helyi televízió vezetői közül bárki kórházba kerülne valószínű még akkor sem kellene rettegnem, de itthon most azért nyilván kerülöm az emberek társaságát amennyire csak lehet.
Kínában ugyanis azt is megtanultam, hogy legyen bármilyen minimális is az esély, ettől még kellő fegyelmezettséggel be kell tartani a szabályokat. Azt is láttuk, hogy a csengtui lakosság abszolút partner az óvintézkedések végrehajtásában és kellően fegyelmezett. A megszokotthoz képest kevesebben voltak kint az utcán, a boltok egy része ki sem nyitott – de az egész országban bezárt számtalan turisztikai látványosság is, még a sanghaji Disneyland is, hogy minél kevesebb találkozási pont legyen, és minél jobban le lehessen szeparálni az érintetteket. A profit abszolút háttérbe szorul az egészség mögé ott, ahol a kockázat nem nulla.
A kinti néhány beszélgetés alapján pedig azt is elmondhatom, az emberek tudják, hogy ez a vírus enyhe tünetekkel indul, azaz igyekeznek komolyan venni azokat az apró jeleket is, ami esetleg arra utalna, hogy elkapta valaki ezt az influenzát.
Az én tapasztalatom így összességében az, hogy megfelelő pénz és emberi létszám rendelkezésre állhat ahhoz, hogy a probléma egyik részét kezeljék.
A másik része az nyilván az egészségügyi szakmai terület – az oltóanyag készítéséhez ha hihetünk annak, amit olvasunk, akkor egyre több információ áll rendelkezésére a szakembereknek – ugyanakkor még nincs megnyugtató megoldás. Itt még a világ várja az áttörést, de talán hamarosan ez is mégtörténik.
