Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

A Dunántúlon van szükség szúnyoggyérítésre

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A mostani csapadékhiányos időszakban elsősorban a vízparti területeken, az állandó szúnyogtenyészőhelyek közelében találkozhatunk jelentős számban szúnyogokkal: olvasható a katasztrófavédelem honlapján. A korábban elöntött folyó menti árterületek kiszáradtak, ezért a továbbiakban biológiai lárvagyérítésre már nincs szükség.

Jelentősebb csapadék a Nyugat-Dunántúlon volt a napokban, és az előrejelzések szerint továbbra is csak kisebb záporok fordulnak elő, így nem kell újabb lárvatenyészőhelyek kialakulásával számolni.

A héten a Duna mentén Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében a vízhez közeli településeken, összesen negyvenkétezer hektáron védekeznek a szakemberek a kifejlett szúnyogok ellen, ez tíz vármegye százkilencven települését érinti. A Balaton környezetében továbbra is szükség van a kezelésekre, míg a nagyobb városok közül Pécsett és Székesfehérváron zajlanak majd munkálatok. Mindenhol földi járműről, a napnyugtát követően juttatják ki a szúnyogirtó szert a szakemberek. 

Minden szúnyog vízhez kötött életmódot folytat, sok faj számára a lakókörnyezetünkben létrejövő – csapadék vagy locsolás következtében kialakuló – vízmegállások jelentenek ideális élőhelyet. A ház körül kialakuló csípőszúnyog-tenyészőhelyeket a Nemzeti Népegészségügyi Központ készített tájékoztató alapján magunk is felszámolhatjuk, ezzel csökkentve a szúnyogártalmat.