A legnagyobb zenei kiadók is perelnek a mesterséges intelligencia miatt

Precedensértékű ügy: A világ legnagyobb hanglemezkiadói pert indítottak két mesterséges intelligenciával foglalkozó startup ellen szerzői jogsértés miatt.

A Sony Music, a Universal Music Group és a Warner Records szerint a Suno és az Udio "szinte elképzelhetetlen méretű" szerzői jogsértést követtek el. Állításuk szerint ezek a cégek azzal sértik meg a szerzői jogokat, hogy jogvédett zenéket használnak fel, hogy hasonló műveket hozzanak létre. A kiadók egyenként 150 000 dolláros kártérítést követelnek minden egyes jogsértő mű után.

A pereskedést a Hanglemezkiadók Szövetsége (Recording Industry Association of America) jelentette be. Ez az ügy egy nagyobb hullám része, amelyben a szerzők is megkérdőjelezik az MI-cégek jogait a szerzői joggal védett tartalmak felhasználására.

A Massachusettsben működő Suno tavaly mutatta be első termékét, amelyet már több mint 10 millió ember használt zenekészítésre. A cég, amely partnerségre lépett a Microsofttal, havidíjas szolgáltatást kínál, és nemrég 125 millió dollárt gyűjtött össze befektetőktől.

A New York-i székhelyű Udio, amelyet Uncharted Labs néven is ismernek, olyan neves kockázati tőkebefektetők támogatását élvezi, mint az Andreessen Horowitz. Az alkalmazását idén áprilisban hozta nyilvánosságra, és gyorsan híressé vált azzal, hogy az általa generált "BBL Drizzy" című paródia dalt felhasználták a Kendrick Lamar és Drake közötti zenei háború során.

A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek korábban azzal érveltek, hogy a "fair use" (méltányos felhasználás) doktrína szerint joguk van a szerzői joggal védett tartalmak felhasználására bizonyos feltételek mellett, mint például paródia és hírközlés céljából. Az MI-technológia támogatói szerint a mesterséges intelligencia tanulási folyamata hasonlít az emberi tanuláshoz, amikor olvasás, hallgatás és látás által sajátítunk el információkat.

Az Udio közleménye szerint rendszere kifejezetten új zenei ötleteket generálására lett tervezve, és folyamatosan fejlesztik a modelleket, hogy elkerüljék a szerzői jogok megsértését. "Hiszünk abban, hogy a generatív mesterséges intelligencia a modern társadalom egyik alappillérévé válik" – áll a vállalat közleményében.

A Massachusettsi és New York-i féderális bíróságon benyújott keresetek szerint azonban a Suno és az Udio célja egyszerűen a profit szerzése azzal, hogy jogvédett zeneszámokat másolnak. A vádirat szerint a cégek olyan dalokat hoznak létre, mint a "Prancing Queen", amelyet még a legnagyobb ABBA-rajongók is nehezen tudnának megkülönböztetni az eredetitől. Az Udio elleni keresetben olyan dalok is szerepelnek, mint Mariah Carey "All I Want for Christmas is You" és a The Temptations "My Girl" című slágere.

A kiadók szerint ezek a cégek "nyíltan kereskedelmi célokból" használják fel a jogvédett tartalmakat, ami veszélyezteti az emberi kreativitást, amely a szerzői jogok védelmének alapja. "A mesterséges intelligencia nem jelent felmentést a szabályok betartása alól" – áll a keresetben.