Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A miniatűrök szerelmesei 43 országból sereglenek Mosonmagyaróvárra, hogy megmutassák munkájukat. A szervező szerint, aki itt nyer, elmondhatja, hogy a világ legjobb makettesei közé jutott. 

Balogh János szervező elismeréssel a hangjában mondta el, egész Európában nincs még egy ilyen nagy kaliberű makettes rendezvény, mint amit Mosonmagyaróváron rendeznek április 20-21-én. Huszonhat éve kezdődött minden, ott mutatta be munkáit 5 makettes a közönség számára a mosonmagyaróvári könyvtár előtt.

Akár 3 ezer makettet is szemügyre vehetünk

– Eddig 2700 makettel neveztek közel 800 – számolt a Győri Hírek kérdésére Balogh János szervező, hozzátéve, a nevezést még nem zárták le, becslései szerint akár 3 ezer makettet is megcsodálhatnak majd a részletgazdag miniatűrök rajongói Mosonmagyaróváron.

Közel jön a Távol-Kelet

Balogh János büszkén hozzátette, távol-keleti országokból is érkeznek majd hazánkba résztvevők, ami azért nagy szó, mert ott hatalmas hagyományai vannak ennek a műfajnak. Shanghai, Szingapúr, Tajvan, sőt még Japán is a nevezők között van. Ez utóbbi azért óriási elismerés a szervezőknek, mert Japánt jegyzik az egyik legnagyobb makettgyártó nagyhatalomként.

Olaszok makettekből lesz a legtöbb

Balogh János szerint, aki ezen a rendezvényen nyer valamely kategóriában, az elmondhatja magáról, hogy a világ legjobbjai között ért el eredményt.

– Legtöbben Olaszországból regisztráltak, közel 160-an, csak utánuk következünk mi, magyarok 120 nevezővel. Sőt, 100-nál is több kereskedő is eljön, hogy nálunk mutassa be először a legújabb termékeit: festékeket, szórópisztolyokat, mindent, ami a makettezéshez szükséges.

A 26. Mosonshow kiemelt témája a nyolcvanadik évfordulót jegyző normandiai partraszállás.

Rendezvény időpontja és helyszíne:

  • 2024. április 20. (szombat) – 2024. április 21. (vasárnap)
  • 9200 Mosonmagyaróvár, Gorkij u. 1., Városi Sportcsarnok