Elsőtől hetedik osztályig a gyerekeknek egy 10 állomásból álló akadálypályán kellett végigmenniük, ahol különböző feladatok várták őket. A diákok szélkereket készítettek, szemetet kerestek távcsővel, tábortüzet raktak, de ételeket is fel kellett ismerniük bekötött szemmel. A játékos feladatok során megismerkedhettek az erdő- és fahasznosítás különböző technikáival is.
Az akadályversenynek célja az, hogy játékos formában nevelje a fiatalokat. Az iskolában jövő héten környezetvédelmi szakkör is indul, amelybe a hatodik osztályosok már korábban bekapcsolódtak. Az iskola minden évben tart egy konferenciát, mely idén a védett- és a gyógynövényekkel ismerteti meg a gyerekeket.
Kotrics Andrea, a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatónője a elmondta: már kiskorban el kell kezdeni a gyermekek környezettudatosságra nevelését, és a győrszentiváni ökoiskola mindent meg is tesz ennek érdekében.