Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Áll a bál Nagycenken, tiltakoznak az iskolaigazgató ellen

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kitört a botrány a nagycenki iskolában, ahol több mint 300 szülő petíciót írt alá annak érdekében, hogy ne nevezzék ki újabb öt évre az iskolaigazgató-nőt. A tankerület és a Belügyminisztérium továbbra is alkalmasnak véli az intézményvezetői feladatok ellátására – írta meg az Eduline.

A nagycenki családok tömegével hordják át a gyerekeiket a környező települések iskoláiba a helyi iskola igazgatója miatt, aki ellen petíciót indítottak – számolt be az oktatási szakportál.

 Ezt júniusban több mint 300 szülő, a település lakosságának 11 százaléka aláírta annak reményében, hogy nem nevezik ki újabb 5 évre az iskola élére a jelenlegi igazgatót, aki 2009 óta vezeti az intézményt.

Kiderült, hogy a szeptembertől első osztályba készülő 33 helyi óvodásból mindössze 13 jelentkezett a nagycenki iskolába, a többieket Sopronba, Peresztegre és Sopronkövesd nagylózsi telephelyére viszik a szülők, ezen felül legalább 17 általános iskolást a nyár folyamán kiíratnak ki a nagycenki iskolából.

Mint utalnak a cikkben arra, az önkormányzat nyilvános jegyzőkönyvei szerint H. Gabriella 2014-es igazgatói pályázatát a település már elutasította, de az iskolát fenntartó tankerület mégis minden alkalommal megfelelőnek ítélte az igazgatónőt. Idén is, annak dacára, hogy a szülők a pályázat elbírálása előtt eljuttatták a Soproni Tankerületi Központhoz az említett petíciót.

Az egyik önkormányzati képviselő arról beszélt, hogy bár az igazgató asszony „egy kiválóan képzett, a pozíció betöltéséhez szükséges kompetenciákkal rendelkező pedagógus, sajnos a szülőkkel való kommunikációja átgondolásra szorul.” Szülők, pedagógusok és volt diákok is beszámoltak arról, hogy az iskola környékbeli rossz híréért elsősorban H. Gabriella igazgató asszony „diktatórikus” és „nárcisztikus” természete felel. 

Egy anyuka szerint a szülői munkaközösség gyűlésein előszeretettel hangoztatja is az érintett, hogy az intézményben „farkastörvények uralkodnak” és „diktatúra van".

Vannak gyerekek, akik rendszeresen bántalmazzák az osztálytársaikat, hiába fordulnak azonban a szülők az igazgatóhoz, általában azt a választ kapják, hogy nem tud mit tenni. Egy véraláfutásosra rugdosott kislány szüleivel közölte, hogy miért nem védte meg magát a gyerek, és ő "majd akkor tud cselekedni, ha a társai az ablakon lökik ki" a kislányt. Egy túlsúlyos másodikos kisfiának azt mondta; ha nem zabálna annyit, talán a matek is jobban menne neki. 

Fekete Szabolcs önkormányzati képviselő szerint nemcsak a gyermekek, de a pedagógusok is otthagyják az iskolát módszerei miatt.

Számos panasz között az egyik, hogy a szülői értekezleteken a szülők előtt kritizálja a pedagógusokat, és 20-30 éve, vagy még annál is hosszabb ideje tanító tanárokat „üldözött el”, akiket el sem búcsúztatott az iskola.

Ugyanakkor az intézményvezető 2020 őszén rágalmazás és rémhírterjesztés vádjával számos nagycenki szülőt beperelt. Ennek előzménye, hogy a 2020-as tanévnyitón – ami egy esős nap volt – feltorlódtak kint a diákok a lázmérőzés miatt. Az eszköz ráadásul elromlott, és bár az iskola több bejárati ajtaját is megnyitották a diákok előtt, a gyerekeknek az esőben kellett ázni. Az esetből botrány kerekedett és a felháborodott kommentekért az igazgatónő összesen kilenc személy ellen indított pert. Az egyik poszt szerzőjére, egy háromgyermekes édesanyára letöltendő börtönbüntetést kért azzal érvelve, hogy a szülő nem akadályozta és fékezte meg a kialakult kommentháborút. Az édesanyát végül nem találta bűnösnek a bíróság, számos kommentelőnek azonban több százezer forintos pénzbírságot kellett fizetnie.

A történtekkel kapcsolatban az Eduline próbálta utolérni a nagycenki általános iskolát és H. Gabriellát is, eddig nem válaszoltak.