Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Állami támogatással is vállalhatnak munkát a diákok

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Idén is állami támogatással vállalhatnak munkát a nappali tagozatos 16-25 év közötti Győr-Moson-Sopron megyei tanulók július-augusztusban. A 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz maradhat a diákoknál.

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére 2022-ben folytatódik a 2013-ban indított „Nyári diákmunka” program, amely elsősorban bértámogatással ösztönzi a középiskolások, egyetemisták vakációs foglalkoztatását. A támogatásokat önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások hívhatják le. Fontos változás, hogy a 25 év alattiak munkavégzése az idéntől szja-mentes, így több pénz marad a diákoknál.

A programba 16–25 év közötti, nappali tagozaton tanuló diákok jelentkezhetnek, akik jelenleg nem állnak munkaviszonyban és nincs vállalkozási jogviszonyuk. Az önkormányzatok esetében legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A helyhatóságok részére maximum 2 hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a munkabért. A mezőgazdaságban, a turizmusban és a vendéglátásban tevékenykedő munkaadóknál legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható, a program a munkabér összegének 75 százalékát vállalja át.

A támogatás során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében fejenként bruttó 195 ezer forint vehető figyelembe. Szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében ez a limit 150 ezer forint. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken. Így a diákok havi nettó munkabére az szja-mentességet figyelembe véve akár 122-159 ezer forint is lehet.

A kétmilliárd forintos keretösszeggel induló program az illetékes járási hivatalok foglalkoztatási osztályainál június 15-étől augusztus végéig tart. A tényleges foglalkoztatás legkorábban 2022. július 1-ével indulhat. További részletek a www.munka.hu oldalon lesznek elérhetők.