Kezdőlap LIFE MAGAZIN

Állatfigurákkal gazdagodik három játszótér

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Külföldön nagy népszerűségnek örvendő, Győrben újdonságnak számító játszóeszközöket helyeznek ki a napokban három játszótérre is.

 

„Győrben évekkel ezelőtt példaértékűen zajlott le a játszóterek teljes megújítása, de ezek a parkok azóta is folyamatosan bővülnek egy-egy új játékkal.” – fogalmazott dr. Somogyi Tivadar alpolgármester. Hozzátette, külföldön járva tapasztalta, hogy a 3-6 éves korosztály körében nagyon népszerűek azok a különböző állatfigurák, amelyekre a kicsik felmászhatnak, ráülhetnek, lovagolhatnak.

 

„Ezeknek a játékoknak a sikerét látva határoztam el, hogy képviselői keretemből három játszótéren próbaképpen elhelyezünk nyuszi és teknős alakú figurákat, amelyeket gumiborítás vesz körül a sérülések elkerülése érdekében.” Az alpolgármester elmondta, Tatai Lajos, az Ornamentika Kft ügyvezetője vállalta a kivitelezést, így a hétvégéig mindhárom helyszínre, vagyis a belvárosi McDonald’s udvari, a Batthyány téri és a Damjanich utcai játszótérre is kikerül 3-3 állatfigura. „Bízom benne, hogy sikeres lesz a kezdeményezés, ez esetben képviselőtársaimnak is ajánlom majd hasonló figurák más városrészekbe való kihelyezését.” – zárta dr. Somogyi Tivadar.