Amikor már a bullshit célok is megvalósulnak

Nálunk az Oxygen Mediánál a legtöbb céghez képest talán több a belső képzés. Ezek egy része szakmai, egy része pedig inkább motivációs – fontos, hogy mindenki, aki a csapat tagja az egyéni céljait, elképzelésit is meg tudja valósítani. Ehhez nemcsak a munkát, hanem a munkán kívüli időt is olykor jó tudni hogyan menedzseljük, hiszen ahogy a munka hatással lehet a magánéletre, úgy fordítva is. Különösen egy olykor az átlagnál kreatívabb munkánál fontos, hogy kellően motiváltan álljunk hozzá, és ne az órát lessük, hogy mikor ér véget a nap.

Az egyik ilyen foglalkozáson mindenkinek a saját céljait kellett összegyűjteni és pontozni. Kétféle módszer volt, egyszer egy páros összehasonlítással a 8 számunkra legfontosabb cél közül kellett kiválasztani mindig azt, amit a kettő közül fontosabbnak gondolunk, és emellett mindegyiknek önmagában is kellett egy pontszámot adni. Ezt aztán egy grafikonon ábrázoltuk, és így a koordináta rendszerben látszott, hogy a két pontszám összesítésével mi mennyire fontos számunkra.

Ezeket a teszteket magunkért készítettük, tehát egyáltalán nem volt fontos elmondani másoknak az eredményt – bár szerintem sokszor azért jó ezekről beszélni, mert ha más is tudja mi az, aminek örülünk, akkor van esély, hogy meglepjen bennünket. Én hiszek ebben, és a környezetemben úgy látom, hogy működik is. A legtöbb embernél, így nálam is 3 olyan kiemelkedő cél volt, amiről tudtam, hogy igazán boldoggá tesz – és jellemzően 2, amiről kiderült, hogy ezek a bullshit célok.

Ezek azok, amiket a páros összehasonlításnál soha nem választottunk fontosabbnak, emellett a tizes skálán előzetesen sem adtunk nekik magas értéket.

Ezek azok a célok, amiket megfogalmazunk, de szinte soha nem teszünk értük semmit se. Ilyen sok újévi fogadalom is, de mindazoknak, akinek olyan hobbija van, amivel sokat tudnak foglalkozni, azoknak értelemszerűen a kisebb célokra kevesebb idő jut. Hiszen nem ez teszi igazán boldoggá, így a szabadidejéből se nagyon áldoz rá.

Az én egyik bullshit célom ez volt: rend a padláson. Valójában ez egy összetett  cél, mert nemcsak a padlást, hanem a garázst és a kertet is érinti. A mi kertünk amúgy nem nagy, alig több, mint 150 négyzetméter, a garázsba ha bent áll az autó a banános doboz már csak keresztbe fér el, a padlás meg… Nos amióta családi házban élünk – és ennek már van 13 éve – azóta a téli gumi és a nyári gumi ugyan helyet cserélt, meg lejöttek a karácsonyi díszek, a szánkó meg nyáron a nagy napernyő, de ezen kívül oda csak felfelé ment minden. Amíg panelben éltem soha nem volt gond megszabadulni a haszontalan dolgoktól, de amióta  padlásunk is van, azóta a legtöbb holmit, ami már nem kell, azt rendre besoroljuk az „egyszer még majd jó lesz valamire” kategóriába. És megy fel a padlásra.

Amikor négy hete az elsők között reagáltuk le a koronavírus járvány okozta kihívást, és részben átálltunk otthoni munkavégzésre, még nem láttuk igazán, hogy ez mivel jár. Én a bejáráson nem sokat spóroltam, autóval 5, bringával is max. 8 percre van a bázis, és bár ilyen körülmények között naponta egy pár órával többet kellett dolgoznom, összességében valahogy mégis több idő jutott másra. Egyszerűen azért, mert nem mászkáltunk sehová sem.

Így ment ez heteken át, de pár napja komoly változást vettem észre magamon. Napról napra több időt kezdtem el tölteni a kertben. Ez sokaknál természetes, hiszen hány embertől hallottam, hogy a kert az, ami megnyugtat, de nálam éppen az ellenkezőjét hozta: ha egy héten fél óránál többet kellett bármi oknál fogva kint lennem, egyre idegesebb lettem. Most viszont, hogy már félig rendet raktam a padláson és a garázs is kezd alakulni, lazításként elkezdtem a kerti munkába  is besegíteni.

Két nap alatt a mi kis százötven négyzetméterünkön a tranbulin mellett kialakítottunk egy szabadtéri konditermet, egy íijász pályát, egy petanque területet és még a ping-pong asztalt is felállítottuk úgy, hogy közben a madagaszkári teraszos mezőgazdasági termelésre álltunk át – vagyis az asszony tényleg egy csomó mindent elültetett, és közben fel is ástuk a fél kertet. Így aztán összegyűjtöttünk 15 zsáknyi tavaszi hulladékot is – ha jól tudom így hívják – így ma már tényleg olyan jól néz ki és annyi mindenre jó, hogy nekem is öröm kimenni.

Úgy érzem, most már csak napok választanak el attól, hogy valóban rend legyen a padláson. Mindez ráadásul tényleg sokat segíthet abban is, ami most a legfontosabb: már nekem sincs annyira mehetnékem, hogy elinduljunk valamerre, hanem jól érzem magam a bőrömbe így is, hogy napi 24 órát otthon vagyok. Pár hete, ezt még nem gondoltam volna….