Cikkünk frissítése óta eltelt 8 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Igen! 1847-ben, a Petőfi Sándor összes költeményei című kötetben először jelentek meg a költő művei gyűjteményes kiadásban. Erre a Petőfi Sándor első, összes addigi költeményét tartalmazó muzeális kötetre lehet licitálni.

Az Összes költemények ezer példányban jelent meg, tartalmazta mások mellett a János vitéz, A helység kalapácsa, a Salgó, a Versek I–II. kötetét, a Cipruslombok Etelka sírjáról és a Felhők ciklusokat, további, addig még ki nem nyomtatott költemények kéziratait.

Emich Gusztáv a kiadások jogáért 500 forintot fizetett Petőfi Sándornak

Méghozzá két részletben. Petőfi műveinek első gyűjteményes kiadása 1847. március 15-én jelent meg, és az 1846-ig született verseket tartalmazta. Az először háromezer példányban, 544 oldalon megjelent kötet akkora sikernek bizonyult, hogy újabb egyezség született. Ekkor Emich 1500 pengőforintért megvásárolta Petőfi összes munkájának mindenkori kiadási jogát.

Egy 1848. január 1-én keletkezett záradék szerint a szerző a jövőben megszülető költeményeit is köteles volt lekötni és átengedni Emichnek – Petőfi innentől egy feljegyzőfüzetbe másolta be költeményeit, hogy bemutathassa a kiadójának.

Az 1847-es füzet Petőfi hagyatékából végül az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került.

A kötet most online árverésen szerezhető meg.

(fotó: antikvarium.hu)