Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Az egyik polgármesterjelölt nem akar beszélgetni

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Magyarázattal tartozunk nézőinknek, hallgatóinknak és olvasóinknak, hogy a héten miért nem folytatódott a választási műsorunk. A történetet majdnem két hónapja kezdtük, mindenkinek azonos feltételeket kínáltunk: egy lehetőséget, hogy kifejtse álláspontját elsősorban a győrieket érintő témákról kb. 45 percben, ami azután látható Győrben és környékén a Vidanet és a Digi kábelhálózatán az Oxygen Music regionális műsorában, felkerül ide a honlapra valamint a Győri hírek youtube csatornájára és közösségi oldalaira.

A műsorból készül még egy rövid tudósítás valamint szöveges összefoglaló, és ezekből még a Rádió 1 győri műsorába is kerülnek be részletek. Ez azért így együtt elég sok lehetőség, pláne azok számára, akik nagyon ritkán kapnak lehetőséget, hogy a saját csatornáikon kívül megszólítsanak olyanokat is, akikkel nincsenek napi kapcsolatban. Tetszett is mind a hét induló jelöltnek, akik menet közben aztán nyolcan lettek. 

  • Elsőként a Momentum és az LMP által is támogatott Pintér Bencét, a Tiszta szívvel a városért egyesület elnökének a programját, céljait ismerhették meg
  • Ezután Pollreisz Balázs, az MSZP városi elnöke volt a vendégünk – aki a két héte visszalépett a jelöltségtől
  • Egy hónapja Balla Jenő, az Összefogás Győrért civil egyesület vezetője, önkormányzati képviselője érkezett stúdiónkba
  • Három hete pedig Dr. Szilágyi Norbert, a Megoldás Mozgalom győri polgármesterjelöltje és Európa Parlamenti képviselőjelöltje mondta el gondolatait.
  • Két hete Glázer Tímea, a Demokratikus Koalíció helyi elnöke, egyben győri polgármesterjelöltje érkezett hozzánk. 
  • Múlt héten pedig a Borkaival a Közös Jövőjért civil egyesület polgármesterjelöltje, Borkai Zsolt válaszolt a kérdéseinkre.

Pollreisz Balázs visszalépése miatt továbbra is 7 jelölt indulásáról tudunk, így a héten Kovács Lászlót, a Civilek Győrért Egyesület vezetőjét vártuk a stúdiónkba. Többszöri egyeztetés után azonban a jelölt telefonon elmondta, hogy nem szeretne bejönni hozzánk beszélgetni, amit mi természetesen tudomásul vettünk. Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy Önök is tudják, hogy nem elfeledkeztünk róla, hanem azért nem készült el az adás, mert az érintett ezt így látta jónak.

Szerkesztőségünkbe a jövő héten a regnáló polgármester, Dr. Dézsi Csaba András érkezik, ezzel a beszélgetéssel zárjuk le sorozatunkat.